Kis- és nagykereskedelem


Bezzegh Épületgépészeti Kft.

Kis- és nagykereskedelem


Kedves Látogató!

Szeretettel köszöntjük a Bezzegh Épületgépészeti Kft weboldalán.

Az alábbi sorokban megismerheti vállalkozásunk életét az alapítástól kezdődően jelenlegi állapotáig.

Családi vállalkozáskén indítottuk el tevékenységünket 1991-ben, melyet Gyöngyös és környéke gázprogramjára alapoztunk. Az idő múlásával és vevőink számának gyarapodásával egyenesen arányosan sokszorozódott meg a fogyasztói igény, melyet akkori üzletünk képtelen volt kielégíteni.
Ennek okán 2005 mérföldkő lett vállalkozásunk életében. Megnyitottuk a Gyöngyös ipari övezetében a Szurdokpart út 6.sz. alatti szerelvényáruházunkat. Itt már kibővített árukészlettel és modern körülmények között tudtuk fogadni a lakosságot és már a szép számú iparos csoportot.
2006.-ban lehetőségünk nyílt a szomszédos Szurdokpart út 8 sz. ingatlan megvételére. Hamarosan sikerült felépíteni Gyöngyös város máig is legimpozánsabb fürdőszobai bemutatótermét.
Idelátogatók széles körben válogathatnak burkolólapokból és fürdőszobai termékekből.
További piaci szegmensek lefedésének érdekében tovább is bővítettük tevékenységünk körét. Így már az épületgépészeten kívül foglalkoztunk ez idő tájt munkavédelmi termékekkel, kisgépekkel,öntözéstechnikával, szerszámokkal, vasanyagokkal. Szolgáltatásainkat gépkölcsönző létrehozásával erősítettük.
Mint mindenki más mi is a „nagyok” közé szeretnénk tartozni. Munkatársainkkal azon dolgozunk, hogy vállalkozásunk országszerte ismert és nem utolsó sorban elismert legyen. Eme kitűzött cél érdekében 2010-től nagykereskedelmi tevékenységet is folytatunk a kiskereskedelmi értékesítés mellett.
2014 szeptemberében az újabb szegmensek kialakítása és a nagykereskedelmi részlegünk fejlesztése végett megnyitottuk az Iparos és Kertcentrum üzletházunkat. Cégünk ezáltal egy helyen három fő ágazatra tagozódott.
Szurdokpart út 6.sz Épületgépészeti áruház
Szurdokpart út 8.sz Fürdőszobai bemutató
Szurdokpart út 1.-3.sz. Iparos és Kertcentrum (nagykereskedelmi üzletág is )
Kiskereskedelmi szinten bármely ágazatunk versenyképes tud lenni a legkedvezőbb árat diktáló konkurenciával szemben. Nagykereskedelmi osztályunk szintén kimagaslóan teljesít az egyre bővülő hálózatunknak köszönhetően. 2014.-ben cégünk elnyerte többek között a Gardena termékek legnagyobb magyarországi forgalmazója címet.
2015 évi fejlesztésünk között szerepel egy új korszerű gépkölcsönző és szerviz üzem megépítése. Egy dísznövény kertészet kialakítása és a melegkonyhás büfénk megnyitása.
Továbbiakban is legfontosabb feladatunknak tekintjük, hogy mind a fogyasztókat, mind a nagykereskedelmi partnereket megfelelő árukészlettel, minőségi termékekkel lássuk el valamint szakszerű kiszolgálást, hosszú távú mindenki számára gazdaságos együttműködést biztosítsunk.

Tisztelettel:

Bezzegh Attila és Bezzegh Zoltán



   


Elérhetőségek:
Cím:

[Egyéb településen], 3200 Gyöngyös, Szurdokpart út 6.
térkép »

Telefonszám:

+36 37 317 017

Fax szám:

+36 37 301 797

E-mail cím:

Weboldal(ak):

Telephelyek, üzletek:

3200 Gyöngyös Szurdokpart út 6-8.
3200 Gyöngyös Szurdokpart út 1-3.



CéginfoBudapest  |  Telefon: 06-70-3832006  |  E-mail:  |  Impresszum