Bohócműsor, Arcfestés, Lufihajtogatás, Ugrálóvár


Misi Bohóc és Barátai

Bohócműsor, Arcfestés, Lufihajtogatás, Ugrálóvár


Ha meghalljuk azt a szót, hogy bohóc akkor maszkban, mimikában, mozgásban, hanghordozásban és jelenetei tartalmában szélsőségesen eltúlzott fogalomra, dologra, emberre, szereplőre, színészre, táncosra vagy artistára gondolunk. Az idők folyamán a bohóc figurájának több típusa is kialakult. Léteznek vidámak, szomorúak, magasak, törpék, színes hajúak, vagy éppen kopaszok. Egyszóval mindenféle bohóc létezhet, amit a fantáziánk és humorérzékünk ötleteink, kreativitásunk, képzeleterőnk elbír. Pont attól jó az egész, hogy nem vagyunk egyformák. Ahányan vagyunk, annyiféle képpen mutatkozunk. Misi bohóc saját ötletei alapján készíti műsorait.

Almási Mihály vagyok, előadóművész. Amióta az eszemet tudom mindig is álmodoztam, viccesedtem, nevettem, bolondoztam, kiskoromra visszaemlékezve szinte mindenhol csillogtattam a tehetségemet. Énekkarban énekeltem, zenéltem, ahol csak lehetett táncoltam, diszkó bajnokságon, jelmezes farsangon és szavalóversenyen nyertem, nem voltam szégyenlős, szerettem magam produkálni. E mellett a rajzhoz, a festéshez, a díszítéshez, a varráshoz is jó kézügyességemvolt, így sok dicséretet kaptam. A szép dolgok, a művészet, a zene és a színpad egyformán vonzott. Azt gondolom ezek a dolgok nem állnak messze egymástól. Bátran ki merem jelenteni, hogy jó adottsággal és tehetséggel rendelkeztemmár akkor ezen a téren, boldog voltam ettől és egyben fontosnak is éreztem, hogy komolyabban foglalkozzam ezzel, így mosolyt csalhatok az emberek arcára.

A nevetésekkel teli színes műsorunk garantáltan az egyik legjobb szórakozást nyújtja kicsiknek és nagyoknak, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt!



   


Elérhetőségek:
Cím:

XI. kerület (Újbuda), Tűzkő u. 7.
térkép »

Telefonszám:

06/1/2468940

Fax szám:

06/1/2468940

Weboldal(ak):



CéginfoBudapest  |  Telefon: 06-70-3832006  |  E-mail:  |  Impresszum